BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A természettudomány rövid történeteA könyv listaára: 4124 Ft. Leírás:
A kíváncsiság a legellentmondásosabb és legemberibb tulajdonságok egyike, amely környezetünk megismerésére inspirált bennünket a kezdet kezdetétől fogva. Ilyenformán egy kis logikai kanyart véve elmondhatjuk, hogy a kíváncsiság, a szellemi kalandvágy története egyben a természettudomány története is, hiszen nem jutottunk volna birtokába annak a világunkról megszerzett mérhetetlenül bőséges információtömegnek, ha nincs olyan, aki kérdéseket tegyen fel. Szerencsére a felfedezőhajlam megvolt őseinkben is erről bizonyosodhatunk meg ebben a műben is, amelynek szerkesztője, a brit csillagászat és matematika egyik kiemelkedő személyisége, John Gribbin, valamint a kötet a maguk területén komoly szaktekintélynek számító szerzői tudományonként vázolják fel természetünk megismerésének a históriáját. A bevezetőt követően olvashatunk a matematika, a fizika, a csillagászat, a kémia, a földtudományok, illetve a biológia történetéről. Az egyes fejezeteken belül a diszciplína általános bemutatását fejlődési ívének felrajzolása követi az ókortól napjainkig, külön kiemelve a leglényegesebb felfedezéseket, tételeket, jellemző tudománytörténeti időszakokat és természetesen mindazokat, akik az adott szakterület kiemelkedő képviselői voltak. A klasszikus ismeretterjesztő, elsősorban érdeklődő laikusok számára íródott, rengeteg színes rajzzal, reprodukcióval, fényképpel illusztrált kötet számos adatot, érdekességet tartalmaz olvasmányos stílusban. A művet kislexikon, a szerzők rövid életrajza és mutató zárja. ISBN: 963-7318-83-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 920 Ft
Az aukció vége: 2011-08-23 04:45
. GRIBBIN, JOHN : A természettudomány rövid t - Jelenlegi ára: 3 920 Ft
Fontos
-
ÚJ TERMÉK! Újsághír: Még nappal is lámpát keresnek a rendőrök a bicikliken" MULTIFUNKCIÓS NAGY FÉNY EREJŰ 2X5 LEDES KERÉKPÁRLÁMPA SZ...
-
Hátsó fékdob fékpofákkal 12000- Ft Hátsó kipufogó dob 14000- Ft Első hátsó fékcsövek 2-2 db 3000- Ft olajszűrő ...
-
Eladó a képeken látható csak párszor használt Nakamura tipusú kenyérsütő. Jó állapotban van, és tökéletesen működik. Használati utasítás ni...
-
Eladó egy szép állapotú, védőkeretes gyermek heverő. Felhajtható, ágyneműtartós. Szükség esetén a szállításban tudok segíteni. Jelenleg...
-
HAMAROSAN írok pontos leírást és teszek még ki képeket!!! Kérlek olvasd el a !!!! Sok, főleg Next kislány ruhát találsz nálam, de azért...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Entra válltáska keveset viselt, pár karc látszódik, de nem a struccbőr részeken struccbőr és műbőr dupla zipp belül zipes zsebbel neszessz...
-
The North Face Horizon Tempest Pant - női túranadrág Könnyű és tartós túranadrág, UV védelemmel. M-es méret, új. - Ultraviola fény ellen...
-
Nagyon szép, kötött Mango garbós pulcsi. Kérésre szívesen mérek. Jelenlegi ára: 2 000 Ft Az aukció vége: 2011-12-07 08:28 . Lila Mango g...
-
Eladó egy Samsung X600 akkumulátor, utángyártott, nem volt használva, csak kipróbálva. Bontott csomagolású. Jelenlegi ára: 990 Ft Az ...